Népi hangszer készítése 1

Régen énekkel és a tilinkó szavával csalogatták elő a tavaszt, a megújulást, az esőt, a napsütést.
Zajkeltőkkel ( kereplő, kolomp, láncosbot) űzték el a telet, a betegségeket, a rossz szellemeket.
A hangszerek ma is a csodatétel eszközei- gondoljunk csak a katartikus hatást elérő hangszeres virtuózokra, az
érzelmeket indító lágy dallamokra. Minden hangszernek, minden értő muzsikusnak emberfeletti ereje van.
A hangszer és a zene a szerelem, a varázslás eszköze.


Fedezzük fel környezetünk hangjait, a körülöttünk lévő tárgyak hangkeltési, hangszeres lehetőségeit.

A hangszer készítésnek nincs korhatára, gyerekek vagy felnőttel egyaránt neki kezdhetnek- sőt legnagyobb öröm a közös munka -majd az együtt zenélés.

hangadó játékszer

segítségével a gyermek valamilyen hangot tud létrehozni. Ezek többnyire zörejek, de megközelíthetik a zenei hangot is. Elkészítése sok ügyességet és természetismeretet kíván. Így a bégető, ha bürök vagy gyermekláncfű szárát megfújják, bégető hangot ad. Brekegtető:Citera:Csengettyű: a fél dióhéjat átfogó madzag közepére egy kis gyufaszál vastagságú pálcikát erősítenek. A pálcika mozgatásra hozzáütődik a dióhéjhoz s csattogó hangot ad. Csörgő: a pásztortáska pajzs alakú termését száránál meglazítják, majd megrázzák: csörgő hangot ad. Fütyülő: a barackmag héját a csúszós résznél, téglán lereszelik, belét a keletkezett kis lyukon kiszedik, s máris fújhatják. Fűzfasíp: a közönséges → furulya Európa-szerte ismert, hangképző nyílás nélküli gyermekjáték-változata. Tavasszal fűzfa fiatal ágából készítik, mikor héja még könnyen ledúvasztható. Héját ütögetéssel megpuhítják, lehúzzák, s közben verses mondókát mondanak. Pl.: „Jöjj meg, jöjj meg tilinkó, Keselylábú kiscsikó, Télben, nyárban, Minden esztendőben...” A fűzfa bőrének egyik végén kis nyílást vágnak, majd elé egy kis ékszerű részt illesztenek. Másik végébe a belső fának egy részét visszatolják. Sípoló hangot ad. Készítését mondókával is kísérik: „Kele kele fűzfa, szóljon már a sípja”. Fűzfakürt, fűzfaoboa, fűzfabőgő: kettős nyelvű fúvós hangszer, gyermekjáték. Tavasszal a még mézgás vastagabb fűzfa bőrét csigavonalban bemetszik, s a bicska aláfeszítésével ügyesen lehúzzák. A lehúzott bőrt harmónikaszerűen összehúzzák, s tüskékkel rögzítik. Fűzfasíp vastagságú csövecskét illesztenek a vékonyabb részébe, és így fújják. Rekedt bőgő hangot ad. Kereplő: fából készített zajkeltő és ijesztő játékszer. Forgatás közben egy falemez a fogaskerékszerűen kifaragott kerekecskébe ütközik, s ez adja a kereplő hangot. Nádsíp: a nád szárába a fújó részhez közel kis faragott fácskát illesztenek, majd fújják. – Ahol a természetadta lehetőségek megvannak, a gyermekek a magyar nyelvterületen mindenütt készítik a hangadó játékszereket.

(→ még: forgó játékszer, → nádi hegedű, → brúgattyú, → tollorgona)

– Irod. N. Bartha Károly: Játék (A magyarság néprajza, IV., Bp., 1941–43);

József Dezső: A nyikómenti gyermek magakészítette játékszerei (Kolozsvár, 1943). favesszőből, lószőrből, kis pecekből és dobozból áll, mely megforgatva brekegő hangot ad. gyufásdoboz tetejére kétoldalt alátámasztott, különböző megfeszítésű gumikat húznak, melyek megpendítve más-más hangot adnak. Dallam kijátszására is alkalmas lehet.

Magyar Néprajzi lexikon